A ColoVada visszaépítő napjai – ma már végre rágok!
18. nap: Ma töröm meg a léböjtöt, újra eszem szilárd táplálékot. Megtudhatod, hogy mivel érdemes kezdeni az étkezést a böjtös napok után.
Elérkeztem a böjttörés napjához! Érdekes, hogy minél tovább vagyok léböjtön, annál kevésbé kívánom az evéshez való visszatérést. Egyébként a böjttáboraim törzsvendégei közül is sokan vannak így. Van olyan vendégem is, aki úgy megy haza a táborból, hogy otthon még pár napig folytatja a léböjtöt a tábor után.
Nagyon fontos, hogy milyen étellel törjük meg a böjtöt. Ennek vallástörténeti vonatkozási is vannak, ugyanis szinte minden vallásnak megvan a maga böjtje, ami a mi keresztény kultúránkban a húsvéti böjt. Nálunk például régen minden esetben egy falat kenyérrel törték a böjtöt, amelyet nagyon sokáig rágtak, csócsáltak áhítattal. A ramadant Észak-Afrikában egy szem datolyával és egy korty vízzel törik meg. Ahány nép, annyi szokás, de egyben közös a módszer, általában minden népi böjtöt gyorsan felszívódó szénhidráttal törnek meg, és nem hosszú emésztési idejű állati fehérjével.
Bevallom őszintén, hogy én már tegnap este közvetlen lefekvés előtt nem préselt formában fogyasztottam el a szokásos fél decis céklalevemet, hanem turmixszal pépesítve, amin már gyakoroltam a rágást.
A reggeli napindítóm a szokásos fél liter H-500-as biológiailag aktív víz, és egy algás-csalános-almás-banános zöldturmix volt, majd tízóraira ettem egy fahéjas-aszaltszilvás rizspudingot. Egyébként szeretek böjtöt törni aszaltszilvával, mert nagyon szépen beindítja a perisztaltikát.
Ebédre savanyúkáposztás zöldséges hajdinalevest ettem, amelynek minden falatját legalább 40-szer megrágtam, annak ellenére, folyékony volt volt, és a szilárd részei is puhára voltak párolódva.
Uzsonnára zölturmixot ittam, vacsorára pedig ananász-cékla-csicsóka salátát készítettem magamnak.
Ne felejtsd el bevenni a visszaépítő vitamincsomagodat!
Az a tapasztalatom, hogy a böjtöt követően sokkal könnyebb lemondani az ártó élelmiszerekről. Egyszerűen csak nem kell visszavezetni azokat. Egy hosszú böjt után még a sóvárgásunk is megszűnhet bizonyos ételek után – főleg az édességek után.
Pont a minap voltam a Civil Rádióban Lénárt Gitta vendége, ahol a böjtről beszélgettünk. A teljes adást itt tudod meghallgatni:
Holnap lesz a böjtöm utolsó napja. Megtanítom neked, hogyan és milyen sorrendben vezesd vissza az elhagyott élelmiszereket:
- gyümölcsök
- zöldségek
- glutént nem tartalmazó gabonák (rizs-félék, köles, hajdina, cirok, amarant, quinoa
- alakor, tönke, zab
- árpa, rozs
- búza – ha nem vagy érzékeny a gluténra
- tojás
- tenger gyümölcsei, rákok, halak
- fermentált tejtermékek
- szárnyas fehérhús, béka és nyúl
- szárnyas vöröshús
- egyéb húsok
A számok a sorrendet jelentik. hogy melyik lépést mennyi ideig tartod, az rajtad múlik, de jó lenne minimum 3 napig (de inkább tovább!) tartani. Ha teheted, akkor maradj állati fehérje mentes még legalább 2 hónapig. Lehetőleg a tej ne is kerüljön vissza az étrendedbe egyáltalán.
Kellemes étel-visszavezetést!
Antal Vali
Kedves Vali,
Szeretnék érdeklődni, hogy mi történik akkor, ha a böjt tábor kifizetésre kerül, és kiderül a befizetés után, hogy az időpont nem megfelelő mert kozbejön valami ami halaszthatatlan…
Köszönöm a választ, üdvözlettel
Május 31-ig tudom visszautalni a teljes összeget a tranzakciós díjak levonásával, május 31 után sajnos a szállás díját már nem áll módomban utalni, ugyanis előre ki kell fizetnem a házat.
Kedves Vali
Folyamatosan kovettem a bojtos blogodat. Mar beszereztem sok mindent, Es hamarosan neki is latok. A parom is csinalna velem a bojtot, de O colitis ulcerosas es coliakias. Neki is lehet ugyanugy csinalni a bojot a colo vada val mint pl nekem?
Igen lehet, csak ő még szigorúbban tartsa be a glutén-, tej-, és húsmentességet.