Léböjt- és Életmódtábor Antal Valival és Lénárt Gittával – 2019

Immáron kilencedik alkalommal szervezzük meg méregtelenítő léböjt- és életmódtáborunkat, Ahol Antal Valin kívül olyan neves szakemberek vezetésével tanulhatsz meg böjtölni, mint például Hatvani Galina természetgyógyász, és ahol Lénárt Gitta személyesen fog gondoskodni a méregtelenítő finomságokról.

Antal Vali

Lénárt Gitta

Hatvani Galina

Gombos Tünde

Kőrösi Gábor
Az idei év nyári táborának is a fehérvárcsurgói Zseri Vadászház ad otthont, amely Fejér megyében, Székesfehérvártól mintegy 20 km-re található.
A község külterületén, a Bakony hegység keleti nyúlványain, több mint ezer hektár erdővel és parkkal, a külvilágtól teljesen elzárva vár minket a Zseri Vadászház, amelynek elődje 1890-ben épült a beteg Károlyi Geraldin grófnő részére. Az Ő beceneve volt Zseri.
A jelenlegi vadászház idilli, hegyvidéki környezetben, messze a város zajától, 1977-ben épült a régi Zseri ház mellé. A vadászházat folyamatosan korszerűsítették, végül 2011-ben a kor igényeinek megfelelő felújításokon esett át.
A házban 2 db 2 szobás lakosztály, 4 nagyobb és 2 kisebb felső kategóriás szoba biztosítja a táborozók kényelmét. Minden szobában saját tévé és hűtőszekrény található, wifi elérhetőséggel. A kellemes kikapcsolódást segíti a 8 fős szauna és a masszázs is.
Magyarország egyik természeti csodájának számító Gaja-szurdokvölgy, a Fehérvárcsurgói tó és az otthonosan berendezett vadászház igazán alkalmas hely az aktív kikapcsolódásra, de ideális környezetet kínál zártkörű elvonulásra is, mint amilyen a mi táborunk lesz.
AntalVali® Léböjt- és Életmódtábor!
Ez a tábor attól különleges, és abban különbözik a többi hasonló jellegű tábortól, hogy itt nem csupán méregtelenítünk, hanem a számos előadásnak, minitanfolyamnak és workshopnak köszönhetően minden résztvevő elsajátíthatja az antalvalis életforma csínját-bínját, képzést kap az egészséges konyhatechnikákból, ellesheti a táborvezetők életmódjának kulisszatitkait, akik 9 napon keresztül a táborozók rendelkezésére állnak minden életmódváltással kapcsolatos kérdésben.
Előnyeink a többi hasonló táborral szemben:
-
Sokan nem tudják, hogy 3-4-5 napos táborokba semmi értelme elmenni, hiszen a méregtelenítés folyamata – ahhoz, hogy elérjük a teljes tisztulást – minimum 10 napot, maximum 8 hetet igényel. Az ilyen táborokra kiadott 60.000-150.000 Ft kidobott pénz!
-
A mi táborunk az otthon elvégezhető előkészítést és a tábor utáni 4 hetes levezetést is tartalmazza. Ennek köszönhetően valóban sejtszintű tisztulást érünk el.
-
A mi táborunkban országosan és nemzetközileg is elismert szakemberek vezetésével tisztulhatsz, akik nemcsak papolnak róla, hanem maguk is végigcsinálják Veled a méregtelenítést, példát mutatva ezzel.

Antal Vali

Lénárt Gitta

Hatvani Galina

Gombos Tünde

Kőrösi Gábor
-
Nemcsak levekkel, teákkal méregtelenítünk, hanem ügyelünk arra, hogy közben a szervezet megkapja az összes vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet, amelyre szüksége van, ezért szinte alig lép fel a böjtkrízis.
-
A tábor folyamán megtanulhatsz minden apró trükköt és fortélyt, aminek köszönhetően már egyedül is el tudod végezni otthon évről évre a méregtelenítést.
-
Nemcsak a test, hanem a lélek méregtelenítésére is nagy hangsúlyt fektetünk.
-
A méregtelenítés alatt elfogyasztott ételek és levek alapanyagai bio vagy vegyszermentes gazdálkodásból származnak, egy részét direkt a kedvünkért termelik. Minden étel és ital frissen, a szemed előtt készül! Így Te is megtanulhatod a készítésüket.
-
Nem lesz rajtunk kívül más vendég, csak mi. Azaz, csak a miénk az egész vadászház, több hektárnyi erdő, és annak minden szeglete.
Egy kis ízelítő abból, hogy mi vár Rád a táborban:
-
Minden nap hasznos előadásokon vehetsz részt, amelyek témája összefügg a méregtelenítéssel, a böjttel, a testi-lelki tisztulással és az egészséges életmóddal.
-
Mindenkinek megtanítjuk a helyes böjtöt és méregtelenítést olyan alapossággal, hogy legközelebb már egyedül is el tudja végezni, szakember segítsége nélkül.
-
Esténként beszélgethetsz az ódon hangulatú szalonban meghívott vendégeinkkel és szakértőinkkel, de lesz mozi és spirituális zenei koncert is.
-
A táborban naponta lesz speciális mozgási lehetőség is, mint ETKA jóga, a Dr. Eőry Ajándok nevével fémjelzett Meridián torna, Body Balance, méregtelenítő gyakorlatsorok és olyan speciális mozgásformák, amelyek nemcsak tisztítanak és koordinálnak, hanem fiatalítanak, szépítenek, és adnak egy olyan testtudatot, amely magabiztossá és erőt sugárzóvá tesz.
-
Felejthetetlen kirándulásokat teszünk tapasztalt túravezetővel a mesés fekvésű vidék lankáin, és bejárjuk a Kelet-Bakony és a Gaja-szurdok összes szegletét.
-
A délutáni ingyenes szabadprogramokon (fakultatív) a következőkből választhatsz:
-
nyersétel készítő minitanfolyam
-
zöldturmix készítő minitanfolyam
-
nyers édesség készítő minitanfolyam
-
aszaló minitanfolyam
-
egy profi sminkes által vezetett sminktanfolyam
-
parfümkészítő minitanfolyam
-
krémkészítő minitanfolyam
-
számtalan bőrápolási workshop
-
Átváltoztatunk, szebbé teszünk, kisminkelünk, és ezt Magyarország egyik leghíresebb fotóművésze – Módos Gábor – le is fotózza.
-

Egyéb térítéses programok:
-
Bory vár – a hitvesi szerelem romantikus megtestesítője – kirándulás (fakultatív – külön térítéses)
-
Személyre szabott hangterápia (fakultatív – külön térítéses)
-
Személyre szabott táplálkozás terápia összeállítása – VALOR Programmal (fakultatív – külön térítéses)
Tervezett előadásaink és előadóink a tábor ideje alatt
(itt folyamatosan bővül a program)
-
Antal Vali – Amit a méregtelenítésről és várható eredményeiről tudni kell
-
Antal Vali – Az egészséges étkezés alapjai, hogyan táplálkozz egészségesen?
-
Hatvani Galina – A bélrendszerünk titkai
-
Lénárt Gitta – a nyers étkezés előnyei
-
Somogyi Orsi – Az anyagcsere állapotok szerinti táplálkozás
-
Kőrösi Gábor – hangterápiás koncert
Minden napra tervezünk túrát vagy kirándulást, amennyiben az időjárás engedi.
Egyéni terápiák
Terápiás lélekgyógyító hangfürdő Kőrösi Gábor zenész-hangterapeutával.
-
30 perces terápia: 3000 Ft
-
60 perces terápia: 5000 Ft
-
összehangoló páros terápia 30 perc: 5000 Ft / pár
Kérlek, az egyéni terápiás igényeidet a jelentkezési lap megjegyzés rovatában jelezd!
Gombos Tünde reiki mester, energetikai masszőr, body balance oktató
Aki elsőként fizeti be a tábor díját, az kap tőle egy ajándék masszázst.
-
50 perces masszázs csak a táborlakóknak 6000 Ft helyett 3800 Ft
Korábbi táborok élménybeszámolói:
JELENTKEZZ MOST A TÁBORBA LAST MINIT KEDVEZMÉNNYEL!
A tábor részvételi díja „Last Minit” Kedvezménnyel 2019. június 22-ig:
126.000Ft + Áfa
(Befizetendő összeg: 160.020 Ft)
A részvételi díj tartalmazza a szállást, az ellátást, az állapotfelmérést, az esetleges személyes konzultáció és a személyre szabott kúra díját (ha az állapotfelmérés azt indokolja), az előadások és a tanfolyamok díjait, és a méregtelenítéshez szükséges speciális táplálékkiegészítők és egyéb szerek árát. A díj nem tartalmazza a fizetős fakultatív programok árait.
A helyek száma korlátozott, összesen csak 20 táborozót tudunk fogadni.
Túljelentkezés esetén másik tábort indítunk.
[contact-form-7 id=”2328″ title=”Tábor Jelentkezés”]
Tábor helyszíne: Zseri Vadászház
Cím: Fehérvárcsurgó Külterület 051/5 hrsz.
GPS koordináták:
- Északi szélesség: 47,29662’
- Keleti hosszúság: 18,22957’
Sziasztok!
Várható idén is őszi tábor is? Az időpont sajnos nem jó nekem.
Előre is köszi a választ!
Erika
Igen, lesz ősszel is tábor. Pontos részleteket csak májusban tudok majd mondani.
Szuper, követem, köszi 🙂
A fenti kiírás már az őszi táborra vonatkozik! 🙂
Kedves Vali! Érdeklődni szeretnék, hogy 2019-ben mikor lesznek léböjt kúrák?Köszönettel: Erika
Tervezünk egyet tavasszal is, de ami biztos, az a nyári, hisz hosszú évek óta ez a fix táborom. Az időpontját általában a júniusi holdtöltéhez szoktuk igazítani, hogy a böjt fogyóholdra essen, hisz akkor a legintenzívebbek a méregtelenítési folyamatok a szervezetben.
Kedves Vali! Nagyon vonzó ez a tábor és a férjemmel szívesen részt vennénk rajta.Mi balatoni vállalkozók vagyunk, így a nyári időpont nem megfelelő nekünk. Tervezel-e esetleg őszi léböjt tábort? Üdvözlettel: Viki
Igen, tervezek őszre is tábor, mint minden évben! A részleteket május végén teszem közzé.
Kedves Vali! Gondolom terhessèg ideje alatt nem ajánlatos a részvétel? 20 hetes lennék a tábor ideje alatt. Udv: Zsuzsa
Terhesség alatt nem szerencsés méregteleníteni. És szoptatás alatt sem. Viszont utána szeretettel várlak!
Boldog várandósságot! 🙂
Kedves Vali!
Nagyon érdekelne a tábor. „Bentlakással” lehet csak? Én 10 km-re lakom Fehérvárcsurgótól, szívesebben ingáznék.
Üdv: Tünde
Kedves Tünde!
A tábornak bentlakással van értelme, hisz épp az a lényeg, hogy kiszakadsz a megszokott környezetből. De ha neked szimpatikus lenne a „bejárás”, és tudnál minden nap jönni reggel 7-re (hisz olyan tájt lesz az első torna), és tudnál maradni estig, akkor lehet róla szó, hogy „napközis”-ben oldod meg. Bár szerintem már az első nap után kedved lenne ott aludni is.
Ha gondolod, töltsd ki a jelentkezési lapot, írd be a megjegyzésbe, hogy mit szeretnél, és utána lelevelezzük a részleteket, illetve kalkulálok Neked egy szállás nélküli árat.
Kedves Vali! Szeretném megkérdezni, hogy mit takar a bevezető és a levezető szakasz? Mi van ha a kúra után egy hét múlva, már nem azt eszi az ember amit akar, hanem amit tud. Így is érdemes bevállalni? Nem lesz hiába való? Illetve még azt szeretném tudni, hogy utána egy héttel már fizikailag bírni fogjuk-e a nehezebb erőnléti sportokat?
Válaszodat előre is köszönöm!
Kedves Ágnes!
A felvezető és a levezető szakaszt mostoha körülmények között is be lehet tartani – nekem valamelyik évben pont beleesett egy 17 órás repülő út. A lényeg, hogy a tábor után ne azonnal csülökpörköltet vagy véres steak-et egyél. A táborban megtanuljuk, hogyan kell visszavezetni, és akár ott személyre is tudjuk szabni Neked.
Fizikailag jobban leszel, mint valaha. Az a tapasztalat, hogy minden táborozónak jelentősen nő az energia szintje a tábor végére – ezt orvostechnikai eszközzel tudjuk mérni. Fogod bírni a nehezebb sportokat, sőt!
Várlak szeretettel!
Nagyon sokat hallottam már a táborról „Dankó Katitól”,szeretnék elmenni de sajnos most sem jó az időpont.
Kérdésem az lenne hogy esetleg fél időre is van e lehetőség?
29-től 3-ig.
Nagyon sok jót halottam a táborról,sajnos most sem igazán jó az időpont. Érdeklődni szeretnék arra van e lehetőség hogy csak félidőt töltsek ott. Jun.29-től jul.3-ig.?? Dudás Katitól hallottam a táborról.
Sajnos nincs lehetőség félidőt tölteni. Viszont szeretettel várlak a nyárvégi táboromba, hamarosan meghirdetem azt is.
Kedves Vali! Csutortokon jelenkeztem a taborba, sajnos azota sem kaptam emailt a fizetessel kapcsolatos tudnivalokrol. Kerlek atkuldenetek a bankszamlaszamot, ahova lehet utalni. Szamomra nagyon fontos lenne. Koszonom! Melinda
Kolléganőm – Böbi, aki a tábor szervező asszisztense – már elküldte a részleteket a megadott email címre. Ha nem kaptad meg, szólj, hátha véletlenül elgépelted az email címet.
Szia Kedves Vali!
Nehezen találok elérhetőséget hozzád, ezért itt írok.
Sokszor használtam még a régi honlapodon a hatóanyag táblázatot. Most is szerettem volna megnézni néhány dolgot de ezen az új honlapon sehol nem találom!!??
Jól látom, hogy nem látom?
Megtalálom valahol?
Előre is köszönöm a válaszod!
Üdvözlettel: Lantosi László
Egyelőre sehol nem láthatod az általam szerkesztett hatóanyag táblázatot. Feltöltés alatt van az új oldalamra, de lassan haladok vele, ugyanis több ezer hatóanyagról van szó, amit újra fel kell tölteni. Egy pici türelmedet kérem még!
Kedves Vali!
Köszönöm a válaszod? Megteszed, hogy küldesz egy emailt ha használható a táblázat?
További sok sikert kívánok!
Szia Kedves Vali ! Candida problémám van ,és itthon egyedül nagyon nehéz minenre figyelni és követni..Sok információm ellentmondásos .Lehetséges hogy a táborban ezzel a gondommal résztvehetek? Nagyon szeretnék kigyógyulni belőle!
Természetesen jöhetsz a táborba, de már a nyári április közepén betelt. A következő táborom időpontját hamarosan megosztom.
Kedves Vali! Érdeklődnék, hogy van-e már valami terved az őszi tábor időpontjára? Üdv: Dalma
Most tárgyalok ez ügyben. Hamarosan lesz időpont.
Engem is érdekelne z őszi tábor..
Már frissítettem a kondíciókat, lehet jelentkezni!
Csókolom! Azután érdeklődnék,hogy a fokhagyma tinktúrát 4 dl 96% -os alkohollal készítettem el,mert a 3 dl nem fedte be. A cseppek számát akkor ennek arányaiba növeljem a 3 x 25-ről. Köszönöm a válaszát.
Én nem növelném, mert valószínű, hogy nagyobb gerezdek voltak, tehát nagyobb volt a fokhagyma térfogata is, ezért kellett több alkohol!:)
Kedves Vali! Egy hete (július 23-án), jelentkeztem az októberi táborodba. Azóta sem keresett Böbi a fizetési tudnivalókkal. Már pedig utalnám az összeget, hogy bebiztosìtsam a helyem ;). Vagy elképzelhetõ, hogy egyelõre az isztriai tábor körül tesz rendet a kolléganõd? Üdv: Dalma
Ma személyesen fog keresni. Most beszéltem vele. Elnézést a nevében is.
Köszönöm szépen Vali! Eddig még nem kaptam hìvást. Hamarosan kezdek munkában és csak késô este végzek. Szünetemben mindenképp visszahìvom. Az amúgy is lehet gazdaságosabb nektek, ugyanis csak külföldi telefenszámon vagyok elérhetô sajnos. Vagy ha az úgy kényelmesebb nektek e-mailben szintén tudjuk tartani a kapcsolatot. Minden estre nagyon várom Böbi mihamarabbi jelentkezését. További szép napot! Dalma
Hello erdeklodnek hogy a most oszi tabor utan van-e esetleg tervbe veve mar egy kovetkezo tabor es ha igen ez milyen idopontban lesz korulbelul? Koszi
Hidegben már nem szoktunk léböjtöt tartani, mert nem minden esetben jó a szervezetnek, úgyhogy a legközelebbi léböjtös táborunk tavasszal lesz, de ami biztos, és már az időpont is megvan, az a nyári táborunk, ami a júniusi teliholdhoz igazodik.
Szia Vali,
erdeklodni szeretnek, hogy 25-35 kozotti vendegek is jelentkeztek e a taborba vagy inkabb az idosebb korosztaly kepviseloi?
Van meg hely esetleg?
Koszonettel,
Bárki jelentkezhet a táborba, aki betöltötte a 18. életévét.
Kedves Vali! Terveztek-e 2019 júliusára tábort? Köszi
Igen. Hamarosan meghirdetem itt. Jövőre 3 táborunk lesz. Egy a szokásos koranyári, egy isztriai, és egy őszi. Szeretettel várlak.
Kedves Vali!
A VALOR program kapcsan tudnal kuldeni informaciokat, hogy ki foglalkozik ezzel es hol lehet elerni?
Koszonettel:
Kata
Magánban küldtem elérhetőségeket.
T. Cím!
Érdeklődni szeretnék tavasszal várható-e léböjttábor? Ill. melyek a 2019. év időpontjai amelyre esetleg lehetne jelentkezést leadni?
Kora nyárn lesz az első léböjt táborunk, hamarosan felkerül a pontos leírása. Illetve koraősszel indul a szokásos életmód tábor az Isztrián.
T. Cím!
Mikor lesz 2019-ben a legelső léböjt tábor?
Egy héten belül megosztom a dátumot és a részleteket. Most folynak a tárgyalások az időponttal kapcsolatban.
Jó estét kivánok, elnézést kérek ha zavarnék, egy számomra fontos kérdésem lenne. Voltam egy előadásán Erdélyben és nagyon tetszett amiket hallottam, többek között a hidrogénes vízről. Azt szeretném kérdezni, hogy a Biocom által forgalmazott berendezés, ami hidrogénes vizet állit elő(Lourdes) megfelelő-e erre a célra? Gondoltam megkérdezem Önt, mi a véleménye, érdemes használni, megvenni? Elnézést kérek, ha zavartam, de nagyon szerettem volna Öntől tanácsot kérni. Elöszőr is köszönöm a válaszát, kellemes estét kivánok. Még annyit szeretnék kérdezni, hogy mikor lesz lébőjt tábor ebben az évben?
A Lourdes gép hidrogénes vizet állít elő, de sajnos nem stabil benne a hidrogén, azaz az elkészítést követően azonnal meg kell inni a vizet. Ha már kulacsba töltjük, és magunkkal visszük, fél óra múlva már nincs benne szabad hidrogén. Én ezért szeretem jobban a kapszulás változatot, mert az H-500-zal készült víz 6 órán át képes tartani a -500-as ORP értéket, míg a Lourdessel készült víz ORP értéke frissen sem kevesebb, mint -250. Ráadásul a Lourdes gép árából több, mint 10 évig tudok kapszulás H-500-at vásárolni. 10 év alatt pedig ezek a gépek tönkre szoktak menni. Gyakorlatilag árban ugyanott vagyunk 10 évre levetítve, csak a kapszulás H-500 sokkal stabilabb, és kétszer olyan jó az antioxidáns kapacitása.
Nem véletlenül döntöttem én is a kapszulás mellett. Egyébként, ha neked szimpatikusabb a gép, akkor van a Lourdesnél lényegesen olcsóbb is, ráadásul jobb ORP értékeket ad!
Lesz léböjttábor idén is, hamarosan hirdetem.
Már fel is tettem a soronkövetkező tábor részleteit!
Szia, Vali. Évek óta csodálom a táborokat ,sajnos mindig valami közbejött es most meg szoptatok. Érdeklődni szeretnek a kapszulás változatról H-500 amiről fejebb írsz. Melyeket javaslod es ha szoptatás alat lehet e használni. Hiszem előbb utóbb el fogok tudni én is jutni egy táborodba.
Szoptatás alatt – mint azt nagyon jól tudod már Te is – nem javasolt a drasztikus méregtelenítés. Viszont bizonyos szereket lehet alkalmazni, amelyek megkötik a felszabaduló méreganyagokat, és azok nem tudnak bejutni a tejbe. Kutatások igazolják, hogy a Huminiqum szoptatás alatt is alkalmazható, illetve az algák. Ha eddig nem ittál biológiailag hasznosuló vizet, akkor azt ne most kezdd el, mert rengeteg salakanyagot hoz ki a sejtekből. H-500-as vizet ihatsz, de lehet, hogy az első pár napban lesznek enyhe mellékhatásai, ami a babára nézve nem veszélyesek.
Meddig szoptatsz? Lehet, hogy az őszi táboromba már el tudsz jönni?
Kedves Vali,
Olvastam a 2019-es léböjt tábor techinkai leírásában, hogy van lehetőség 1 ágyas szobára is.
Ennek mennyi a felára?
Köszönöm válaszod.
Üdv, Tibor
🙂
Mivel 2 ágyas szobát adunk az egyágyas felárasoknak is, ezért a másik ágyra eső szállásdíjat kell kifizetni, azaz 60 000 Ft-tal többet. Egyébként lesz fiús szoba is… 🙂
Az early bird akciót pedig meghosszabítottuk április 20-ig, mert a hackertámadás miatt sokáig nem működött a jelentkezési lap.
Kedves Váli!
Pajzsmirigy alulműködéssel, 1-és tipusú cukorbetegséggel ( inzulinfüggő, 5 hónapja derűlt ki) szeretnék léböjt kúrán részt venni. Lehetséges? Nincs ellenjavallat?
52 éves vegán étkezésre átállt nő vagyok.
Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel:
D. M.
Az én léböjttáboraimban egy előzetes műszeres felmérés alapján mindenkinek személyre szabjuk a léböjtöt. Már több pajzsmirigy problémás és cukorbeteg is vett részt a táboraimban, és nagyon szép fejlődést értek el. Egy cukorbeteg vendég a tábor után elhagyhatta az inzulin szurit, és visszaállhatott csak a gyógyszerre.