Én is szeretném megírni a 2014-es léböjt tábor históriáját, az én narrációmban. Ha egy szóban kellene összefoglalnom, akkor: Nagyonnagypozitívcsalódás!!! Noha a csalódás szóval mintha azt mondanám, nem sokat vártam tőle, de ez nem így van.

Megérkezés a léböjttáborba

A tábor júliusban volt, de mi már február elején jelentkeztünk, meg merem kockáztatni, hogy az elsők között. Tudtam, hogy kedves feleségemet – Anikót – érdekli a dolog, bár sosem mondta, hogy menjünk. De jó fej voltam és mondtam neki, hogy ha szeretne, akkor menjünk el, én is megcsinálom vele a léböjtöt. (Aztán csak később, Badacsony felé vezetve, arculcsapásként tudatosult bennem, mit tettem – hogy akkor ez most végül is egy léböjttábor lesz, úgyhogy nem fogunk enni 10 napig…).

Egyébként gyakorlatilag amióta saját konyhát vezet, igyekszik azt a lehető legegészségesebb módon tenni, a részletekre is odafigyelve. Ezt eleinte kicsit nehezen vettem (még ha igyekezett is rám szabni a dolgokat), de idővel ez megváltozott, és már nagyon hálás vagyok neki, amiért ilyen gondoskodó és tudatos.

Nem azért mentem a táborba, mert valamilyen egészségügyi problémám volt (bár azt kíváncsian vártam, hogy a fáradékonyságomra lesz-e valamilyen hatással), hanem Anikó miatt, akinél kezdődő lisztérzékenységet gyanítottunk, illetve ízületi problémái vannak. Nagyon reméltem, hogy segítség lesz.

Anikó komolyan vette az előkészítő szakaszt, nem volt mese. Amennyire csak rajtunk állt, betartottuk az összes előírást, bár nem mindig volt könnyű. Főleg, amikor munka miatti külföldi utazáson ebédelni mentünk… Szeretem a hasamat, és ezt erénynek tartom, mert a szeretet jó dolog.  De kőkemény voltam, és párolt zöldségeket ettem, például gyermekkori ősellenségemet, a brokkolit.

A táborra tehát felkészültünk, voltunk az állapotfelmérésen, és sokat beszélgettünk Anikóval, hogy vajon milyen emberek fognak összegyűlni a táborra, milyen lesz a korösszetétel (a nemek aránya nem volt kérdés), a hangulat, az előadások stb.

Aztán eljött az indulás ideje, odafelé úton fátyolos szemmel néztem egy mellettem elsuhanó steakhouse-t, aztán megérkezéskor láttam, hogy milyen szép helyen is leszünk, és jó hangulatú volt a bemutatkozás, ismerkedés is.

Programok a léböjttáborban

Az időrendre nézve nagyon tetszett, hogy nem zsúfoltak a napok, van idő beszélgetésre, pihenésre is, van minden nap kirándulás, úgyhogy az ember nem azt érezte, hogy kivett 6 nap szabit, mégsem pihent semmit. És semmi sem volt kötelező.

Egy-két nap alatt azt hiszem fel is oldódott a hangulat, és lelazultunk. Nagyon jó volt, ahogy a szervezõk – jajj, de hivatalosak vagyunk  – előkészítettek nekünk mindent, néha jókat is kuncogtam, amikor úgy éreztem magam, mint egy gondozott, de a legjobb az volt AMILYEN hozzáállással ezt tették. Mindig mosolyogtak, pedig korán keltek és későn feküdtek, tényleg sokat dolgozhattak, mert rengeteget vedeltünk.

Nagyon tetszettek az előadások is, rengeteget tanultam, és jó volt, hogy a személyes kérdéseinket is feltehettük, megoszthattuk a tapasztalatainkat, Vali pedig profin palástolta afeletti érzelmi hullámait – ha voltak ilyenek -, hogy ötezredszer kérdezik meg tőle ugyanazt. Azt azért nem mondom, hogy mindegyik előadáson benn voltam, mert a kozmetikai tanácsadást például inkább egy fa árnyékában, egy Balatonra néző napozóágyban töltöttem.

Élveztem a kirándulásokat, ahol kis vaddisznót mentettünk, lovaskocsiztunk és lovasbemutatón jártunk, átruccantunk Szigligetre (kb. 15-18 km oda-vissza), és betértünk kóstolni egy-két helyi szőlőlevet is, kizárólag a szőlősgazdák támogatásának érdekében.

Azt tapasztaltam, hogy senki részéről nem ment a rinyálás, a zöldséglevek nagy részét is szívesen letoltuk (na nem mindet), nem beszélve a gyümölcslevekről, levesekről, teákról. Az biztos, hogy otthon egy ilyen intenzitású léböjtkúrát megcsinálni elég melós lenne, kezdve a gyümölcsök/zöldségek beszerzésével, feldolgozásával, az átkozott mosogatással. Itt azonban az összes dolgunk annyi volt, hogy beküldtük a folyadékot a hasunkba, a koszos bögréket meg a konyhába a fiúknak. 

Tapasztalataim

Fontosnak tartom elmondani, hogy én arra számítottam az elején, hogy folyamatosan éhes leszek majd, és emlékszem, ahogy az első naplementénél elképzeltem magam 4 nap múlva, ahogy az utca kövén csúszva tojásrántottáért könyörgök. De nem ez történt. Mindig, amikor már éhséget éreztem, akkor jött a következő fél literes gyümölcs- vagy zöldséglé. Na persze a hölgyek fejben folyamatosan főztek, mi pedig gondolatban már a kétszemélyes betyár-tálat pusztítottuk, nem volt szükség rá, hogy hozzányúljunk az engedélyezett varázsszerekhez: mandulakrém és nyírfanedv. (Vali mondta, hozhatunk ezt vagy azt, én pedig mondtam Anikónak, hogy mindkettőt visszük, nyírfanedvből rögtön kettőt, sosem lehet tudni…).

A másik dolog, amire számítottam, hogy erőtlen leszek, mivel nem eszek szilárd ételt (és húst). Ennek ellenére a tábor második felében zajló Szigligeti túráról hazatértve, este 10 órakor úgy éreztem, még bőven lett volna bennem energia továbbmenni, csak a lábaim fáradtak már el. 

Remek volt a társaság és a hangulat, nem éreztem, hogy különváltak volna a szervezők a résztvevőktől, nyitott és szabad beszélgetések voltak, és szeretnék köszönetet mondani a sok munkáért, szervezésért, a kedvességért és segítőkészségért Böbinek, Emesének, Péternek, Tündinek, Valinak, Zolinak és természetesen falkavezérünknek, Goldi kutyusnak. 

Higgyétek el, most itt helyben 10 percet gondolkodtam, hogy milyen negatívumot tudnék említeni, de az kb. annyi, hogy a 2000 db-os puzzle-t végül nem sikerült befejeznünk, illetve a tábor lehetett volna hosszabb is.

Bárkinek bármikor nagyon szívesen ajánlom a tábort, és szívesen mesélek róla, nagyon jól éreztük magunkat. A tábor után jött a levezető szakasz, amit szintén keményen betartottunk, sőt. Anikó szemére is vetettem, hogy szigorúbb, mint Vali, mert Ő azt mondta, hogy 3 hét után mehet a tojás, Anikó meg azt mondta hogy 1 hónapig rá se nézzek.

Mikor dolgozni mentem, a kollégák megjegyezték, hogy sokat fogytam, aminek örültem, mert hasban kicsit „erősebb” voltam. Amikor említettem, hogy léböjttáborban voltam, néhányan szörnyülködni kezdtek, hirtelen olyan érzés volt, mintha azt mondtam volna, hogy kínzókamrában voltam.

Meg is kérdeztem tőlük, hogy ők hogyan képzelték a léböjttábort? Egy sötét verembe dobnak minket, és időközönként odavetnek nekünk egy kis zöldséglevet, hogy el ne pusztuljunk? Elmagyaráztam nekik, hogy miről is van szó, és a végére – úgy érzem – képbe kerültek, sőt többen komolyan érdeklődtek is, így azt hiszem, szereztem Valiéknak pár új regisztrált tagot.

Az azóta eltelt időben is igyekszünk tartani bizonyos dolgokhoz magunkat, aminek többek között az is az oka, hogy Anikóval mindketten úgy éreztük, jót tett ez a tábor, és az előtte/utána lévő táplálkozásbeli változtatás.

Tehát amiket tapasztaltam/tunk:

• Jóval kevesebb húst kívánunk, és több zöldséget/gyümölcsöt fogyasztunk.

• A tej régen nekem alapvető volt, most egyáltalán nem kívánom. Sőt, amikor a múltkor mégis ittam egy kicsit, megállapítottam, hogy már nem is szeretem. A rizstej finomabb. (Sajtokat azért fogyasztunk).

• Jobb lett az emésztésünk, amit akkor veszünk észre a leginkább, amikor pár napig nem figyelünk oda a dolgokra.

• Ledobtunk pár kilót, pedig ez egyáltalán nem volt cél.

• A tábor óta (talán csak beképzeljük, de mégis) azt érezzük, hogy kifinomultabb lett az ízérzékelésünk.

Összegzésként csak annyit szeretnék elmondani: örülök, hogy elmentünk a táborba. Remek emberek, jó élmények, szép emlékek. Aki szeretne egy léböjtkúrát tartani munka nélkül, jó társasággal, profi szakemberekkel, annak nem kell tovább keresnie.

Tomi