Halottak Napja, Mindenszentek, Halloween – azaz a Küszöb Ünnepe
Te tudod, hogy miért is ünnepeljük a Halottak Napját? Honnan ered a hagyomány, és vajon honnan fakadnak a gyökerei. Ahány nép, ahány vallás, annyiféle a magyarázat is. Vajon melyik áll a legközelebb hozzád?
Faragjuk a tököt, beöltözünk halloweenkor rémisztő jelmezekbe, riogatjuk az utca népét, majd másnap elmegyünk a temetőbe és gyertyát gyújtunk a halottainkért. De vajon tudjuk, hogy miért is tesszük mindezt?
Én személy szerint fájlalom, hogy az angolszász halloween újkori ünneplése egyre jobban terjed nálunk is, miközben saját ünnepünk is van erre. Nézzük, milyen történelmi háttér áll ezen ünnepek mögött.
Halloween azaz a Samhain
Az angol Halloween szó szószerinti fordításban azt jelenti, hogy a Mindenszentek (All Hallows) előtti este. Ez egy ősi kelta ünnep, a mai Írország és Skócia területén élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet – a Samhain-t, vagyis „a nyár végét”. Ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt.
Hitük szerint ugyanis ezen a napon tér vissza a földre azoknak a lelke, akik az elmúlt esztendőkben bűnben haltak meg, és azóta valamilyen állat testében „élnek”. Megfelelő áldozatok bemutatásával ezen a napon engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak, hogy ezáltal átkelhessenek a mennyországba.
A kelták két évszakra osztották fel az évet. A tél Samhainkor, azaz az október 31-ről november 1-re virradó éjszakán kezdődött, és május 1-ig tartott. Úgy hitték, ilyenkor a napisten Samhain a halál és sötétség istenének fogságába kerül, aki október 31-én éjjel összehívja a halottak szellemeit.
A kelta papok ezért ilyenkor a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt tüzeket gyújtottak, áldozatokat mutattak be, és a tűz körül táncoltak. November elsején reggel pedig minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak, és ezzel a meleggel űzzék el otthonaikból a gonosz szellemeket.
Amikor a kereszténység terjedni kezdett, érdekes módon nem tiltották be ezeket a pogány ünnepeket. A korai keresztények lehetőség szerint igyekeztek ezekhez igazítani az ókeresztény szokásokat. Így a mindenszentek ünnepét az egykori kelta halottkultusz napjához kapcsolták. Az új keresztény ünnepet 835-ben hivatalosan is elismerte és azóta is november 1-jén tartja az egyház. Később november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánították.
De hogy jön ide a tök?
Halloween szimbóluma, hosszú évszázadok óta a kivájt töklámpás, az ún. Jack-lámpa, amely eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.
Jack a hiedelem szerint egy részeges, ám tréfás és leleményes kovács volt. Olyannyira, hogy még az ördögöt is megviccelte. Amikor az eljött érte, hogy elvigye, Jack felzavarta őt egy hatalmas fa tetejére, aztán keresztet rajzolt a fa törzsére. Mivel az ördög köztudottan irtózik a kereszt érintésétől, nem tudott lejönni a fáról. Jack csak azután engedte le az alvilági figurát a fáról, miután az megígérte, hogy nem kísérti őt többé. Amikor Jack meghalt, a mennyországba nem engedték be iszákossága és csínytevései miatt, ám a pokolban sem találhatott otthonra, mert az ördög is haragudott rá, amiért korábban túljárt az eszén. Ezért csak odadobott Jacknek egy izzó fadarabot a pokol tüzéből, hogy legalább vak sötétben ne kelljen kóborolnia az idők végezetéig. Jack beletette a mécsest egy kivájt fekete retekbe (más források szerint répába) és azóta bolyong lámpásával a mennyország és a pokol között. A kelta retket (répát) az amerikaiak időközben tökre változtatták, (állítólag azért, mert abból több volt nekik) és a világító sárga gömb lassan Halloween szimbólumává vált.
„Halottak Napja, Mindenszentek, Halloween”, vagy ahogy Mi magyarok tudjuk: a Küszöb Ünnepe
A magyarok nagy többsége keresztény megközelítésből ismeri ezt az ünnepet, ezért most Balaskó Tibor írásának a segítségével nyúljunk vissza egy kicsit régebbre, mint a kereszténység. Nézzük meg, mit tartottak erről őseink:
Az Eurázsiai népek dualisztikus világképének megfelelően az Ikerörvény mindenben benne van, mindent áthat, ill. Mi vagyunk Őbenne. Mindkettő igaz, nem szétválaszthatók. Mindenben egyensúly van, mindennek van „másik oldala”, színe meg visszája. (Anyagi- és Szellemvilág, Nő-Férfi, ÉG-FÖLD, alvilág-felső világ…) Felfogásuk, és a ránk maradt hagyomány szerint a halál nem az élet ellentétpárja, hanem a születésé. Két Kapu, az egyiken testet öltve megérkezünk az anyagi világba, a Másikon pedig elhagyjuk azt.
A Születés színe a piros: a vér, az életerő színe; A Halál színe a fehér: a megtisztulás, elengedés színe. A halál az új kezdet szükséges része, nélküle nincs tovább haladás. A halált nem tekintették tragédiának, ha jó életet élt a távozó, be tudta fejezni életfeladatait, jót cselekedett, nem ártott, meg tudta tartani ígéreteit nyugalomban távozhatott a Világból. „Párnák közt ágyban halni meg”, ezt ők ideálisnak tekintették. Teljes élet leélése után a test és a lélek – a Természethez igazodva! – fokozatosan felkészül a távozásra. Testünk, lelkünk fonala egyaránt elvékonyodik, végül elszakad.
A halottnak nem fáj a halál, a gyász is csak a hátrahagyottaknak. Egész életükben készültek a halálra, tudták mi fog történni. A halál tudatosságának 3 fokozata volt. A nemtudatos halál, ilyenkor azt mondták: „megtért az Úrba.” Tehát szellemcsírája vissza tért a gyökérforráshoz. A tudatos halál után a szellem reinkarnálódik, újra születik. Ha az egyén elég nagy Szellemmé növelte magát önálló entitásként, őrzőként, őrszellemként tovább hathatott. Tudták: tapasztalatot szerezni, fejlődni jöttünk e Világra, amely nagyban befolyásolja Szellemünk fejlődését, következő életeinket. Gyászolni, halottat siratni 3 napig volt szabad! A „varázsolásnak” nevezett halotti szertartásnak (a virrasztás szavunk formája, nem a varázslásé!) nagy jelentősége van: 3 napig figyelték, nem tetszhalott-e az illető. Jó cselekedetei emlegetésével segítették átkelését a „Garaton” a Szellem világába. A temetést követően azonban elégették, elajándékozták tárgyait és tilos volt sírni-ríni érte, mert ezzel vissza idézték volna, hátráltatták volna Útjában. A halál után esztendőig terítettek a halottnak minden lakomán, minden ünnepen.
Ezt követően évente emlékeztek meg halottaikról, évente áldoztak szellemeiknek, ilyenkor november elején. Az anyagi- és szellemi világok ilyenkor kerülnek a legközelebb egymáshoz, ilyenkor vagyunk legközelebb őseinkhez, szeretteinkhez. Tehát az Ünnep a Túlvilági Kapu és az Ősök tiszteletének ünnepe volt. Felfogásukból adódóan ez az ünnep nem volt szomorú, ételt-italt vittek a temetőbe, a halottak falujába, úgy vélték vendégségbe mennek. Talán ezért járnak ilyenkor este a temetőbe a magyarok?! Nem tudom más népek cselekszik-e?!
Ilyentájt tehát elődeinket tiszteljük meg, rájuk emlékezünk jó szívvel.
A kereszténység hosszú időn át sem tudta megszüntetni az Ünnepet, ezért az addig nem túlzottan kedvelt szentjeiknek adományozták, „keresztényesítették”, mint a baszkoknál, amerikai őslakóknál…
A TELJES keresztény ünnepkör az eredeti pogány évkör-ünnepekre épül a mai napig – igaz a naptárban sokszor némi eltolódással. Kara-Csán = Karácsony, Fényünnep = Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó Boldogasszony = Húsvét, Ispiláng = Pünkösd, Sarlós Boldogasszony = Sarlós Boldogasszony, Küszöb ünnepe = Halottak napja, és kezdődik előröl.
A „Halloween” a sokban rokon kelta hagyomány tovább élése az USA -ban. A kelták szerint ilyenkor a rossz-ártó szellemek lepik el a világot, ezért hozzájuk hasonlóra maszkírozták el magukat, hogy maguk közül valónak higgyék őket, ne essen bántódásuk. Ez a Magyarországon is egyre népszerűbb hagyomány is távol áll a magyarok őseiket tisztelő vidám, magasztos ünnepétől.
Emlékezzünk Őseinkre vidáman, tisztelettel! Áldás, békesség!
Balaskó Tibor
Mindenkinek áldott ünneplést kíván:
Antal Vali